A műfordítón áthullámzik egy szöveg, jó esetben hat rá. Aztán egy másik nyelven újra össze kell raknia, és ehhez az alkotórészeivel tökéletesen tisztában kell lennie. Ha ez sikerül, van egy kis esély rá, hogy hasonló hullám érinti meg – megérinti, meg- vagy felrázza az olvasót. Kell ez? Miért fordít valaki a XXI. század pragmatikus és profitorientált világában verset? Hogyan lehetséges, hogy nem elsősorban az anyanyelvére? Érezhetjük-e magunkat tökéletes biztonságban egy másik nyelv kultúrájában és világában? Átjárókat találunk, vagy beleveszünk a féreglyukakba? Mennyit ér egy szó?